Magyar oldal English site

Oldaltérkép
2024-06-04 17:36:03 (Eredeti megjelenés dátuma: 2014-02-06)

Férfinak nem kiadó?!

Budapesten élek, jelenleg csak szobát bérlek. Mivel a fizetésemből futná, ezért lakásba költöznék, ahol magam ura vagyok, és nem kell vitatkozni a többi lakótárssal. Nem sürgős, így van idő nézelődni.

Update: végre sikerült találnom

Szeptembertől februárig tartott az albérletkeresés, 5 hónapig. A hirdetőoldalakon teljes volt a kudarc. Végül a Facebookon próbálkoztam az egyik albérletkereső csoportban, ahol végre sikerült találnom egy teljes lakást 65+15 ezerért. Szóval így érdemes.

Eközben az előző albérletem tulaja meghirdette a megüresedett szobát és az egész lakást is, úgy hogy még bent laktam. Azt mondta, hogyha sikerül kiadnia, akkor felmond és mehetek amerre látok. Ezt enyhe utalásnak vettem, hogy jó lenne, hogyha elhúznám onnét a belem. Igaz, hogy áron felül hirdette, de akkor is.

Továbbá, még korábban, amikor még a felújítás volt. Említettem, hogy esetleg kivenném az egészet, de ő azt mondta, hogy ő lányt szeretne, mert a lány az rendet tart, pfff... Végül úgy is lett, nap mint nap jöttek a jelentkezők, ezt onnét tudom, hogy a közös helyiségekben mindig rendet rakott valaki (direkt széthagytam pár dolgot detektorként), de végül addig válogatott a tulaj, míg nem talált egy nőt. Ennyit a sztereotíp tulajdonosokról.

Remélem az új helyen nem lesznek gondok, az első dolog az lesz, hogy körbefényképezem az egész lakást, hogy legyen referencia (minimum a takarításhoz).

Korábbi fejlemények

Mivel nincsenek saját bútoraim, így lehetőleg bútorozott lakást keresek, nem kell nekem sok: asztal, ágy egy szekrény illetve mosógép. Na meg az alapfelszerelés, ami a konyhában és fürdőben szokott lenni. Nyilván szaniter azért mindenhol van... A fűtéssel kapcsolatban csak annyi az elvárás, hogy ne távhő és ne is elektromos fűtés legyen. Elsősorban a budai oldalon keresek, lehetőleg a munkahelyem közelében. Az ára pedig lehetőleg ne legyen 70000-nél több közös költséggel együtt. Ennél drágábban már a lakáshitel is megéri.

Hirdetés akad is dögivel. Jelentkezek is sokra, de a telefont gyakran kinyomják, sms-re nem válaszolnak, e-mailekre szintúgysem. De olyan is volt már, hogy amint meghallották, hogy férfihang beszél kinyomták... Legutóbb eléggé goromba mondon kezeltek le, na ez volt az a pont, hogy elkezdtem írni ezt az oldalt. Ha mégis végre eljutok a lakásnézésig, általában ott megreked a dolog.

A dolog oka az, hogy férfi vagyok. Ennyi... Férfinak senki sem ad ki lakást, mert látatlanban is úgy gondolja, hogy a férfi mindenképp szét fogja baszni a lakást. Míg egy nő tuti, hogy rendmániás és állandóan takarítani akar.

Az albérletpiac női piac lett, vagy talán mindig az is volt. Férfiként albérletbe jelentkezni kb. olyan dolog, mintha takarítónői állásra jelentkeznél. Kb. esélytelen, és itt nem neked fizetnek a takarításért, hanem te fizetsz. Miközben olyan szintű tisztaságot vár el a bérbeadó, mintha hivatásos takarítókkal tisztíttatná házat minden egyes nap.

A telefonom névjegyzéke tele van számokkal elsősorban azért, hogy ne hívjak fel újra olyat, ahol már egyszer sikertelenül próbálkoztam. Már 100 felett tartok.

Az elutasítás számtalan formájával találkoztam már. Itt gyűjtöm össze az összes bukott hirdetést mostantól.

Eddigi próbálkozások

Ballagi Mór utcai

A tulajdonos csak hétvégén tudott feljönni. Addig összegyűjtögette a jelentkezőket és fél órás időbeosztásban mutogatta végig nekik a lakást. Aztán visszahívták aki nekik szimpatikus, nyilvánvaló nem a férfiak közül válogattak.

A ház amúgy is gangos, és a falak rózsaszínre voltak festve, nem is baj, hogy buktam. De a hirdetésbe nem írták be, hogy nőnek akarják.

Tarsay Vilmos utcai

Pörgős színvilágú lakás: élénk naracs és piros színek domináltak, mintha csak a ValóVilág villát kopizták volna. Már ott tartottunk, hogy másnap reggel megyek a tulajhoz találkozni, szerződni, már közel jártam a találkozási helyhez, mikor jött a telefon, hogy mégse...

Bánk Bán utcai

Kezdetben minden rendben ment.

Kedves Dávid!

A lakásban még szerdáig laknak, október 6-ra tervezem az érdeklődöknek a bemutatást. (Én is csak akkor szeretem bemutatni a lakást, ha már kiköltöztek belőle, nem szeretem zargatni ezzel a lakóimat), előreláthatólag október 7-től lehet beköltözni.

Igen, a bejárati ajtó a körfolyosósól nyílik a konyhába, és a nappaliba ablaka a belső kertre, szemközti házra néz. Redőny van a nappali ablakon, a konyhába a körfolyosóról nem lehet belátni, mert katedrál üvegezésű az 5 ponton záródó biztonsági ajtó.

A UPC szolgáltatás (tv és internet) aktív jelen pillanatban is, de 1 év hűség van aláírva, ami még nem járt le, így azon jelenleg nem tudunk változtatni.

Amennyiben még érdekli a lakás pénteken hívjon fel, hogy időpontot egyeztethessünk vasárnapra. Elég sok a jelentkező, igyekszem mindenkinek megmutatni a lakást.

A levél korrektnek tűnik. De a hirdetés kirakása után 10 perccel nagyon sok jelentkező van az érdekes... Talán más oldalra is ki lett rakva. A pénteken hívjon fel dolog viszont egyértelműen arra utal, hogy nem szeretné nekem kiadni (az e-mail előtte való vasárnap jött). Mivel addigra tuti lesz annyi jelentkező, hogy végig betáblázza őket. Végül kaptam egy kései időpontot, de már reggel vissza lettem hivva, hogy elkelt. Talán nem is voltam fent azon a bizonyos listán egyáltalán.

Budafoki úti

Az albérlet olcsó és nekem tökéletes lett volna. Már meg is beszéltük, hogy e-mail címre várom a szerződésmintát, amit majd alá kell írni, amely azóta se jött meg, de még elutasítás sem.

Csalogány utcai

Viszonylag drága albérlet, a közös költség is nagy kb. 20000 ha jól emlékszem, de az tartalmazza a házközponti fűtés és a víz díját is, ami télen jó pont. Írtam SMS-t a hirdetőnek, hogy felhívnám majd fél órán belül, amint munkahelyen lesz egy kis szünetem, visszaírt, hogy 17:30 körül lenne jó. Visszaírtam, hogy oké. Pontosan 17:30-kor hívom, bemutatkozok, „Ön érdeklődött a hirdetéssel kapcsolatban?” Mondom igen, „Akkor viszonthallásra!! ” és lecsapja, ezt abban jellegzetes a lepattintós női hangnemben... Pfff.... Na itt kiborultam egy cseppet...

Batthyány téri

FIGYELEM! A KÉPEK A JELENLEGI ÁLLAPOTOT TÜKRÖZIK MÉG! A LAKÁS TELJES KÖRŰ FELÚJÍTÁS ELŐTT! Kiadó I., Víziváros szívében, közel a Batthyány térhez és a metrómegállóhoz, számos buszjárat közelében egy 4 szintes, lift nélküli, ám tiszta, rendezett, ápolt és karbantartott épület második emeletén egy 28 m2-es, egyszobás lakás hosszú távra gondolkodóknak!

A lakás 2013. november elejétől költözhető, mivel most teljes körű felújításon fog átesni. Burkolatok, festés, mázolás, kapcsolók, konnektorok, konyhabútor, szaniterek, vezetékek, biztosítékok és a fürdő burkolata igényesre és modernre lesz cserélve.

A lakás helyiségei: előszoba és belépő, nappali, konyha, fürdőszoba és erkély. A lakás D - DK-i fekvésű, napos, jó érzetet kelt az emberben. A nappali és az erkély a hátsó, rendezett és csendes kertre nyílik. A sötétítés redőnyös. A fürdőszoba kádas és komfortos (wc-vel), a mosógépnek kiállás biztosított. A konyhában vadonatúj IKEA konyhabútor várja a bérlőket, modern és igényes felszereléssel, gépekkel igény szerint.

A lakás bútorozása igény szerint megbeszélés tárgyát képezi.

A fürdőszoba is fel lesz újítva, új burkolatok és szaniterek (kád, mosdó és wc) várható. A lakás fűtése egyedi - gáz, konvektoros, mivel a lakás körbe van fűtve, rendkívül kicsi a gázszámlája. A vízmelegítést villanybojler végzi. A rezsi: villany - gáz fogyasztás szerint, mérőórák alapján fizetendő.

Közös költség: 6.700,- Ft/hó a korlátlan vízfogyasztással. A házban UPC fizethető saját névre elő. Bérleti díj: 70.000,- Ft/hó. 2 havi kaució szükséges! 2K

Tökéletes lenne, de az SMS-emre nem kaptam választ.

Kiss János Altábornagy úti (2013-11-13)

XII. MOM parknál felújított 1 szobás, 30nm-es garzon lakás hosszútávra kiadó. Bútorozott és gépesített, alacsony rezsi költség! Azonnal költözhető. Bérleti díj: 58.000

Konvektoros, körbefűtött, tökéletes lehetne. Érdeklődtem, de csak lánynak adná ki a tulaj. Pedig a hirdetés alapján külföldinek is kiadná a tulaj...

Ürömi útcai (2013-11-14)

Kiadó max. két személy számára Budán, a 2. kerületben, az Ürömi utcában egy berendezett, gépesített, egyedi (gázkonvektoros) fűtésű, kertre néző, I. emeleti, egyszobás lakás. A közös költség 3080 Ft/hó; a többi költség (víz, gáz, villany) fogyasztás szerint alakul. A beköltözéshez előre kéthavi kaució és egyhavi bérleti díj szükséges. A lakásba háziállat nem hozható. (A lakásról fotók még nem készültek.)

Érdeklődve, de a válasz "hívjon fel jövő héten". Addig van még minimum 4 nap. Tutira el fog kelni addigra. Nyilván nem férfira gondoltak ők sem. Nem hívom fel újra. Pedig olcsó lenne... Talán kamu az egész.

UPDATE: úgy lett ahogy mondtam vasárnap leszedték a hirdetést.

Gyimes útcai (2013-11-19)

KEDVES LAKÁSKERESŐ! Budán a XII. kerületben, a Gyimesi utcában (közel az Orbán térhez)kiadó egy gyönyörű kertre néző, hangulatos egy szobás, parkettás, cirkó fűtéses 28 nm-es garzonlakás. A környék csendes, hegyvidéki, madárcsicsergős.

JELLEMZŐK: A fűtést és a meleg vizet cirkó (gáz) szolgáltatja. A lakás parkettás és járólapos, gépesített és teljesen berendezett. A rezsi kedvező. A közlekedés jó, 21-es busz megállója pár percre van.

BÉRLET FELTÉTELEI: A bérlethez 2 havi kaució + 1 havi bérleti díj szükséges. Az ingatlan hosszútávra, de minimum egy évre kiadó. Azonnal költözhető. Bérleti díj: 50 eFt + rezsi + 5 eFt.kk /hó Tetszik Önnek a lakás, felkeltette az érdeklődését? Egyeztessünk időpontot! A lakást érdemes megnézni! Bérlők számára a bemutatás díjtalan. Németh Szilvia Diamond Ingatlaniroda diamond.alberlet.hu

SMS ment, minden szükséges infóval. Visszahívtak: „Majd megkérdezem a tulajt, hogy mikor lenne jó, és visszahívom.” Természetesen nem hívtak vissza. De a hirdetés még mindig kint van... Nyilvánvaló, hogy kamuhirdetés ez is.

Szerintem nem érdemes ezekre az irodákra pazarolni az időt... Túlságosan sokszor eljátszották már velem pontosan ugyanezt. Szerintem csak szórakozásból csinálják.

Amit felesleges megpróbálni is

Az ilyeneken tudom nagyon jól felbaszni az agyam.

LINK XI. ker, Menyecske utcai, ormezei 38 nm erkélyes, szépen felújított, parkettás, berendezett, liftes, 3. emeleti, parkra nézõ lakás hutovel, mikróval, légkondival, mosógéppel, háztartási gépekkel felszerelten, korlátlan internettel kiadó igényes, nemdohányzó hölgy (vagy max. 2 hölgy) részére. Jó közlekedés, infrastruktúra. (Interspar, gyógyszertár, Pizzéria) Bérleti díj: fix 80.000ft (rezsivel)

Takarítónőt keres, és még fizessen is önnek? Idióta...

December 1.-től kiadó Budapest XXII. kerületében egy 38 nm-es, 1 szobás 1 emeleti, részben felújított lakás. Az ingatlan felépítése: előszoba, fürdőszoba, külön wc, kamra, konyha, szoba. A lakás részben berendezett (nincs ágy), gépesített (hűtő, mosógép). Parkolási lehetőség az épület előtt illetve mögött ingyenesen. Kaució: 2 havi lakbér összege. Kisállat nem hozható! A szerződéskötéshez fizetőképességet igazoló dokumentum szükséges!!!

Vajon az egészségügyi kartonom másolata, és a hiányzó fogaim száma nem kell-e neki véletlenül? Nem elég, hogy letettem az óvadékot, de még igazoljam, hogy ezek után is fizetőképes vagyok? Mit képzel ez? Csináljon közjegyzői okíratot, ha nagyon parázik... Ehhez hasonló rant: ITT

Több ingatlanos együttes spamje

Albérlet.hu-n találtam ezt:

Albérlet spam

5 különöző ingatlanos hirdeti mindenbizonnyal ugyanazt a lakást. Lássuk a hirdetésszövegeket:

Pest House
II.kerületben, a Széna tér és a Margit körút szomszédságában a Varsányi Irén utcában , egy téglaépítésű ház magasföldszintjén , egy 1 szobás amerikai konyhás, 24nm-es gázkonvektoros, fürdőszobás ( kádas), gépesített, bútorozott , ALACSONY FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEKKEL RENDELKEZŐ kislakás december 1.-től hosszú távra kiadó! Közös költség tartalmazza a korlátlan vízhasználatot ami 6820Ft! Remek közlekedési lehetőségek! Központi elhelyezkedés! Az érdeklődőknek a közvetítés díjtalan! Bérleti díj: 55eft/hó+rezsi+kaució! Érdeklődni: Zsova Tímea
Nonstop
A II. kerületben a Varsányi Irén utcában (Széll Kálmán tér közelében) kiadó egy 24 nm2-es, 1 szobás, félemeleti tégla lakás. A lakás bútorozott, gépekkel felszerelt, ablakai utcára néznek. Gáz konvektoros fűtésű, közös költsége 6.800 Ft. Közvetítő kollégák hívását nem várom! További infó: Bérleti díj: 55.000 Ft/hó + 2 havi kaució
Arenda
A Mammut vonzáskörében bérbe adó egy alacsony rezsivel fenntartható ingatlan. A 24 m2-es lakás egy légterű, egy rendezett társasház félemeletén fekszik (lift nincs), az ablakok utcára néznek. A lakás bútorozott és gépesített. Fenntartásának költsége mérsékelt, a fűtés egyedi, konvektoros, a közös költség 6.800 Ft. Városbeli elhelyezkedése kiváló, a Széll Kálmán tér pár perc sétával elérhető, itt jár többek között a 4-6-os villamos, a 2-es metró. Egy havi bérleti díj és két havi kaució ellenében hosszú távra (minimum egy évre), azonnal beköltözhető. A telefonszám hétvégén is hívható.
Tipp
Budapest 2. kerületében igen alacsony rezsijű, központi fekvésű garzonlakás kiadó. A Mammut Bevásárlóközponthoz, metrómegállóhoz közel, 4-6-os villamos megallótol 2 percre, téglaépületben található lakás konvektoros fűtésű, berendezése igényes és praktikus. Az ingatlan december 1-től költözhető 2 havi kaució ellenében.
Primalak
Budapest, II. ker. (Víziváros) Varsányi Irén utca, 4 szintes épületben, 24 nm-es összkomfortos tégla építésű lakás kiadó. A lakás 1 szobás. félemeleti, gázkonvektor fűtéses. Utcai kilátás. Budapest 2. kerületében igen alacsony rezsijű, központi fekvésű garzonlakás kiadó. A Mammut Bevásárlóközponthoz, metrómegállóhoz közel, téglaépületben található lakás konvektoros fűtésű, berendezése igényes és praktikus. Az ingatlan december 1.-től költözhető 2 havi kaució ellenében.

Valamelyikük szerint december 1-től kiadó, valamelyik másik szerint meg azonnal költözhető... Szintén kérdés, hogy ki az, aki ezeknek odaadna 1 havi bérleti díjat, hiszen magánszemélyként is felrakhatja bárhová, és miért szerződik egyszerre 5-tel is? Ezek közül kettőnek még csak irodája sincs. Másik kettőnek sincs semmi komoly. Saját weboldala egyiknek sincs. Igazából valamirevaló ingatlanos nem hirdet ingyenes hirdetőoldalon...

Ha hozzá akarsz szólni ehhez a poszthoz, oszd meg a közösségi médiában!
Nemrég frissült:

RSS

Logo